A mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy éves várakozásait mutató nemrégiben közzétett K&H kkv bizalmi index kutatás megvizsgálta, milyen mértékben érintette a kkv-kat a gazdasági válság, valamint ennek hatásait milyen intézkedésekkel próbálták mérsékelni. A megkérdezett 700 vállalkozás 87 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hatással volt cége működésére a recesszió, közülük is leginkább a kereskedelmi cégek működését befolyásolta (93%), legkevésbé pedig a mezőgazdasági vállalkozásokra volt hatással (59%).
A válság hatásaiA kkv-k legnagyobb részét (84%) a forgalom visszaesése sújtotta, közel felük (45%) számára pedig a vevők fizetésének elmaradása jelentett gondot. Harmadik leggyakrabban felmerülő problémaként a likviditási nehézségeket jelölték meg (37%).
Megszorítások a kkv-knál
A mikro-, kis- és középvállalkozások mintegy kétharmada (64%) vezetett be megszorító intézkedéseket a válság hatására, amelyek közül a költségek csökkentése volt a leginkább jellemző (56%). Második helyen a leépítéseket, elbocsátásokat alkalmazták a cégek (47%), amelyet a beruházások elhalasztására vonatkozó döntések követtek (42%). A cégek 28%-a csökkentette a béreket és egyéb juttatásokat, és minden ötödik vállalkozásnál léptettek érvénybe rövidebb munkaidőt.
Bár a cégek többsége (70%) úgy véli, hogy a válság még nem érte el mélypontját, ennek ellenére csupán a megkérdezettek 36 százaléka számít saját cége helyzetének romlására az elkövetkezendő egy évben. 17 százalékuk kifejezetten javulást vár, míg legnagyobb arányban (46%) stagnálást prognosztizálnak. Arra a kérdésre, hogy mennyire tartják valószínűnek, hogy cégük egy év múlva is működni fog, a vállalkozások 85%-a mondott igent.