2p

A váltáshoz egyelőre csak néhány nagy cégnek van bátorsága, bár - amint az egy ma kezdődött konferencián elhangzott - a liberalizáció 5-10 százalékos költségcsökkenést is hozhat. A nemrég megnyílt árampiacon egyébként 6-10 milliárd forintos megtakarítást érhettek el a nagyfogyasztók.

A 2003 júniusában elfogadott gáztörvény megteremtette a piacnyitás jogszabályi kereteit, a részleges piacnyitás előkészületei azonban még tartanak - mondta Hatvani György, a gazdasági tárca helyettes államtitkára. Reményei szerint azonban december közepéig elkészülnek a szükséges rendeletek – számolt be a Magyar Rádió.

Hatvani György hangsúlyozta: a január elsejétől bekövetkező változás után továbbra is megmarad a közüzemi rendszer is, ahol a hatóságilag szabályozott maximalizált ár érvényesül. A szabadpiacra lépő szereplők engedélyeit a Magyar Energia Hivatal adja majd ki. Október végéig összesen hat nagyfogyasztó jelezte piacra lépési szándékát. A január elsejéig kiadott engedélyek határozatlan időre szólnak, de feltételük, hogy 2008 végéig a vezetékek saját tulajdonba kerüljenek. A törvény szabályozza azt is, hogy a szabadpiacra lépő szereplők tevékenységeiket szétválasszák, így is védve a közüzemi fogyasztókat.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!