Miből tevődik össze az önrész?
1. Az önrész meghatározása, valamint igazolása jelenleg támogatási rendszerenként eltérő. Nincs EU jogszabály erre vonatkozóan. Ugyanakkor a Bankszövetség kezdeményezésére folyamatban van ajánlások megfogalmazása a pályázatok kiírói számára. Viszont ingatlanok, tárgyi eszközök általában nem képezhetik az önrész részét.
2. A kedvezményezett által a támogatott projekthez biztosított forrás, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás nem számítható be. Költségvetési szervek esetén a jóváhagyott előirányzat saját forrásnak minősül. A területfejlesztési tanácsok rendelkezési jogkörébe utalt támogatások és az államközi szerződések alapján kapott külföldi támogatás - a vonatkozó államközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában - nem tekinthető saját forrásnak.
Milyen főbb lépéseket kell tenni a pályázat benyújtásáig?
1.Definiáljuk projektünk célját, és a projekt keretében megvalósuló tevékenységeket
2. Ezek alapján tájékozódjunk, hogy projektünk megvalósítására milyen támogatási konstrukció keretében van lehetőség
3. A kiválasztott pályázati felhívás alapján azonosítsuk, hogy az általunk megvalósítani kívánt projekt megfelel-e a pályázatban meghatározott alapkritériumoknak (a megvalósulás időtartama, földrajzi helye, a projekt mérete, a minimális önrész összege, stb.)
4. Amennyiben a projekt illeszkedik a pályázati kiírás által meghatározott feltételekhez, szükséges a pályázathoz tartozó pályázati dokumentáció beszerzése
5. A pályázati útmutatóban foglaltak PONTOS betartása mellett ki kell tölteni a pályázati formanyomtatványt.
6. Be kell szerezni a pályázati adatlaphoz szervesen kapcsolódó, a pályázat benyújtásához rendelkezésre bocsátandó dokumentumokat (környezetvédelmi engedély, engedélyeztetési terv, önrészt igazoló dokumentum, stb.)
7. A benyújtás előtt a kész, benyújtásra váró pályázatot MINDIG ellenőrizzük, s győződjünk meg arról, hogy a pályázat minden szempontból megfelel az útmutatóban felsorolt formai követelményeknek
8. Amennyiben a pályázatot kétféle (elektronikus és nyomtatott) formában is be kell nyújtani, győződjünk meg arról, hogy a nyomtatott és az elektronikus verzió egymással teljes mértékben megegyezik,
9. A pályázati útmutatóban meghatározott szervhez, a rendelkezésre álló határidőn belül (és nem később!) nyújtsuk be a pályázatot
10. A pályázat elbírálási ideje kb. 60 napot vesz igénybe. A hivatalos döntésről a pályázók írásban kapnak értesítést.
Milyen nyelven kell benyújtani a pályázatokat?
Az NFT megvalósítását célzó fejlesztésekre vonatkozóan a teljes pályáztatási folyamat magyar nyelven történik.
Milyen új közbeszerzési szabályok vonatkoznak a KKV-kra?
2003.évi CXXIX. Tv. A közbeszerzésekről az irányadó. A pályázatokkal kapcsolatos közbeszerzési szabályokról tájékoztatás olvasható a //www.nfh.hu/doc/palyinfo/qa/ oldalon
Mit jelent a MEUR?
Millió euró.
Van-e lehetősége 100 százalékban állami tulajdonú Kft-nek pályázni?
Ha nem zárja ki a kiírás, tehát a kedvezményezettek körében szerepel, akkor lehetséges.
Forrás: NFH
Vissza a gyakran ismételt kérdésekhez
A pályázatokról általában - Gyakran ismétlődő kérdések
Ezen az oldalon összeállítottunk egy listát a Nemzeti Fejlesztési Hivatal telefonos információs központjába beérkezett és leggyakrabban feltett kérdéseiből.