2p

Az európaiak csaknem kétharmada, 59 százaléka gondolja azt, hogy az uniós büdzsében gyakori a pénzek eltüntetése, derült ki az Eurobarometer közvélemény-kutatásból.

Az Eurobarometer legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az uniós polgárok mindössze 15 százaléka véli úgy, hogy az uniós költségvetés mentes a korrupciótól és a sikkasztástól, és ötöde gondolja, hogy az uniós intézmények eredményes harcot folytatnak a csalás ellen.

Az Európai Bizottság előző adminisztrációs szervezetének egy korrupciós ügy miatti bukása után arról próbálta meggyőzni az európaiakat, hogy Brüsszelre rá lehet bízni a százmilliárdos közösségi büdzsé menedzselését, ezek szerint kétes sikerrel. Mint emlékezetes, az elmúlt fél év jelentős részét felemésztette egy korrupciós botrány az EU statisztikai hivatalánál.

A Bizottság egyébként állandó harcban áll az uniós számvevőszékkel, amely tavaly már kilencedik alkalommal nem volt hajlandó aláírni a közösségi költségvetést, mondván, abban túl sok a pontatlanság. Hasonlóan rossz a megítélése a Bizottság könyvvizsgáló és auditáló rendszerének.
A felmérésben megkérdezettek többségét jóval inkább felháborítja az állami és önkormányzati szinten tapasztalható korrupció, mint az EU szintjének anarchikus állapota.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!