Nem állítom, hogy a mostani pánikszerű eladások ellen bizonyos adminisztratív eszközök nem vethetők be, az ötlet azonban éppoly légből kapott és átgondolatlan, mint a hazai gazdaságpolitika elmúlt években végrehajtott lépései.
Tavaly derültséget keltett, mikor az őszi forró napokon az oroszok napokra bezárták a tőzsdét. Milyen "primitív" megoldás, élcelődtek sokan itthon is. Nos, négy hónappal később mi is kezdünk hasonló cipőben járni. Nem tudom mi következik, Hugo Chaveztől kérünk tanácsot, és az itt lévő külföldi javakat államosítjuk?
Lassú agónia van itt, kérem. Parasztvakítás és maszatolás. Pedig ha tényleg baj van, akkor most már tenni kellene valamit. A mellébeszélés, a trükközés korszaka lejárt.
Vér és veríték vár most az országra, és Tóta W. Árpádot idézve "nem a földi kutyák, hanem az emberek fogják megfizetni" az elmúlt évek gazdaságpolitikájának, osztogatásának következményeit. A nyugdíjasok, a vállalkozók, a közalkalmazottak és a foglalkoztatottak. Hiteltelenek vagyunk a szó átvitt és direkt értelmében is.
Nincs más út, mint húzni egy vonalat, és holnaptól annyit költeni, amennyit megtermelünk. Nem kell ahhoz közgazdász professzornak lenni, hogy belássuk, ennek két módja van, az egyik szerint a kiadásokat csökkentjük, a másik szerint a bevételeket növeljük. Eddig a második módszerrel próbálkozott a kormány, az eredmény ismert. Az első módszer rettenetesen fájdalmas, nem véletlen, hogy ehhez mindkét oldalon hiányzik a politikai szándék.
Amíg ezt fel nem ismeri a politikai elit, addig marad a frázisok puffogtatása, a szóbeli intervenció. Aztán jön egy uniós vagy IMF-küldöttség, a vezető összeráncolja a homlokát, és indul a fűnyíró. Ki tudja, tán még a párbaj hősöket is leszerelik. A munkához ugyanis csak dolgos kéz kell.
KB
