2p

A gázolaj forgalmi adójának az eredetileg tervezettnél nagyobb mértékű csökkentéséről döntött pénteken a szlovák kormány. Robert Fico miniszterelnök hétfőn azt mondta, hogy a kabinet az eddigi 0,481 euróról 0,391 euróra csökkenti a gázolaj literenkénti forgalmi adóját. A kormány azonban úgy döntött, hogy az új forgalmi adó értéke 0,368 euró lesz.

Ez az intézkedés része annak a megállapodás-csomagnak, amelyet a miniszterelnök kötött a szociális partnerekkel és vállalkozókkal hétfőn Pozsonyban azután, hogy országszerte a teherfuvarozók százai tiltakoztak elektronikus útdíj mai formája ellen. A gázolaj forgalmi adójának csökkentése, amelyet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, a megállapodás legfontosabb pontja. Fico korábbi bejelentése szerint ez az államkassza számára legalább 100 millió eurós bevételkiesést fog jelenteni. A miniszterelnök szerint ezt az összeget a kormány a minisztériumok összevonásával, illetve a tárcák takarékosabb működtetésével kívánja megspórolni, hogy ne növekedjen a költségvetés hiánya.

A megállapodás szerint január 14-31-e között felfüggesztették az elektronikus útdíj fizetését az első osztályú szlovákiai utakon.

Az elektronikus útdíjrendszert Szlovákiában január elsején vezették a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsiknak. Az elektronikus útdíjrendszer összesen 2400 kilométer autópályára, gyorsforgalmi útra és más, jelzett útra terjed ki. Ebből az első osztályú utak 1461 kilométert tesznek ki.

A fuvarozók kifogásolták azt is, hogy a rendszer mai beállítása alapján mindig az egész szakaszért kellett fizetniük, még ha csak annak egy részét használták is. A kormányzat megígérte: az eddigi 800 első osztályú útszakaszt tovább fogja osztani, hogy a jövőben 1040 szakasz legyen, s ezzel igazságosabbá tegye a fizetést. Kifogások voltak az egyes büntetések nagysága ellen is.

A kormány úgy döntött, hogy a fedélzeti műszer hibás bekapcsolása, vagy rossz adatok betáplálása miatt kiszabható majdnem 1700 eurós büntetést a helyszínen 120 euróra, közigazgatási eljárás esetén pedig 160 euróra csökkenti.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!