2p

A Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a Széchenyi-kártya bevált, bár a vártnál kisebb volt az érdeklődés, valószínűleg az egy millió forintos összeget alacsonynak találták a vállalkozók, és a hitelelbírálás és a felvétel adminisztrációjától megrettentek.

Adó- és költségvetési reformot sürget Demján Sándor, aki túlfoglalkoztatottsággal indokolja a hazai magas adókat. A Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a Széchenyi-kártya bevált, bár a vártnál kisebb volt az érdeklődés, valószínűleg az egy millió forintos összeget alacsonynak találták a vállalkozók, és a hitelelbírálás és a felvétel adminisztrációjától megrettentek. De úgy az ötmillió valószínűleg egy rendkívül dinamikus növekedést tesz majd lehetővé, ötmilliós hitelkeret már érdemi segítség egy kis- és középvállalkozásnál.

Demján Sándor a Magyar Rádiónak nyilatkozva úgy vélte nagyon magasak az adók, ennek okát pedig abban látja, mert körülbelül 30 százalékkal több embert foglalkoztatnak a költségvetési intézmények, és ezek eltartása okozza azt, hogy nálunk 25 százalék az áfa, hogy magas a benzinár, magasak az árak, magasak a vállalati adók, és a kétségünk az, hogy ha nem lesz egy átfogó adóreform, és költségvetési reform, akkor lehet, hogy ezeket a hiteleket, ami indul, Európa Hitel vagy a többi hitel sem tudják visszafizetni. Az Unió az az adók versenyéről szól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!