5p

A kettős könyvvitel alá tartozó vállalkozásoknak május 31-ig kell a társasági adót bevallani, illetve a még fennálló tartozást megfizetni. Ugyanezen kötelezettség áll fenn társas vállalkozások különadója tekintetében is.

A legnépszerűbb módszer (Mfor-montázs)

Míg az egyéni vállalkozóknak és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek 2008. február 15-ig kellett benyújtaniuk adóbevallásukat, addig az előbbiekhez nem tartozó magánszemélyeknek május 20. a végső határidő. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény hatálya alá tartozó kettős könyvvitelt vezető társasági adóalanyoknak pedig május 31-ig, illetve miután ez hétvégére esik június 2-án éjfélig kell vallaniuk a 2007. évi társasági adó kötelezettségükről.

A végső határidő persze nem zárja ki, hogy a vállalkozások (vagy magánszemélyek) annál korábban benyújtsák nyilatkozatunkat. Ráadásul az adóhatóság a mielőbbi benyújtásra ösztönzi az adózókat, különösen azokat, akiknek visszaigényelhető adójuk van, mert ők a bevallás beadástól - hibás bevallás benyújtása esetén annak kijavításától - számított 30 napon belül, de legkorábban március 1-től vissza kellett, illetőleg kell, hogy kapják a nekik járó összeget. Akik elektronikus úton teljesítik a bevallási kötelezettségüket, azok számára február 1-jétől nyílt meg a visszaigénylés lehetősége.

A bevallás kitöltésére az adóhivatal honlapján található nyomtatványkitöltő használatát szorgalmazzák a hivatal munkatársai, az APEH honlapján már elérhető a társaságiadó-bevallás 0729 számú formanyomtatványa. Ehhez kapcsolódóan nem szabad megfeledkezni az adótörvények által előírt egyéb kötelezettségekről, úgymint a transzferár-dokumentáció elkészítésének szükségessége, a veszteségelhatárolás iránti kérelem benyújtása és a jövedelem- (nyereség) minimum szabályának alkalmazására vonatkozó szabályok vizsgálata.

Amennyiben a társaságiadó-törvény 17. (8) bekezdésében meghatározott feltételek alapján a 2007. évi negatív társaságiadó-alap csak az adóhatóság engedélye alapján határolható el a következő évekre, az engedély iránti kérelmet - a bevallás benyújtási időpontjától függetlenül - a bevallás benyújtásának esedékességéig, tehát 2008. május. 31-ig kell az adóhatósághoz benyújtani. Tekintettel a határidő jogvesztő jellegére, szükség esetén a kérelem elkészítése is a májusi teendők egyik fontos eleme kell, hogy legyen.

Jövedelem- (nyereség) minimum szabályának alkalmazása

A társaságiadó-törvény 2007. július 1-jétől hatályos módosítása értelmében azon adózóknak, akik adózás előtti eredménye vagy adóalapja közül a nagyobb érték nem éri el az úgynevezett jövedelem- (nyereség) minimumot, választásuk szerint

  • az adóbevallásban egy kiegészítő nyomtatványon az Adózás rendjéről szóló törvény 91/A -ának (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot tesznek, mellyel az alkalmazott költségelszámolást tárják fel, vagy
  • a jogszabályban foglaltak alkalmazásával a jövedelem- (nyereség) minimumot tekintik adóalapnak a második félévre vonatkozóan, és ezután kalkulálják és fizetik meg a társasági adót.

Különösen fontos a jövedelem- (nyereség) minimum számítása során a 2007-es évre vonatkozó átmeneti szabályok helyes alkalmazása, tekintettel arra, hogy a jogszabályt július 1-jei hatállyal fogadták el.

A jövedelem- (nyereség) minimum szabály alkalmazására vonatkozó választást a 0729 számú bevallás borítólapjának "C" blokkjában kell jelölni, valamint a 2007. adóévre vonatkozó jövedelem- (nyereség-) minimum számításának módját a bevallás 0729-01-02-es lapjának "H" illetve "I" szekciójában kell részletezni. A nyilatkozattétel választása esetén pedig a 0729-es bevallás 10. lapja töltendő ki.

Milyen hibákra figyeljünk?

A leggyakoribb hiba az elektronikus adóbevallás elkészítésénél Magyarországon az APEH által rendelkezésre bocsátott nyomtatványkitöltő programok figyelmeztető hibáinak téves értelmezéséből fakad. A figyelmeztető hibák feltüntetésének célja - a bevallási nyomtatványokhoz letölthető kitöltési útmutató mellett - az adózók segítése és a hibás adóbevallások számának csökkentése.

További visszatérő hibaforrás a kötelezően benyújtandó úgynevezett kontroll adatszolgáltatások elektronikus benyújtásával kapcsolatban az, hogy az adózók a nyomtatványkitöltő programok használata során a bevallásokkal megegyező módon kívánják benyújtani adatszolgáltatásaikat. Az APEH honlapján felhívják a figyelmet arra, hogy a kontroll adatszolgáltatások benyújtása csak az eKON, valamint a KONNT programok használatával lehetséges elektronikus úton. Figyelniük kell az adózóknak a bevallás kitöltésénél a verzióváltásokat, lehetőség szerint mindig a legújabb verziót használják, valamint ne az utolsó napon akarják elküldeni a bevallást, mert akkor a vonalak leterheltsége miatt az elektronikus küldés általában sokkal több időt vesz igénybe.

Menedzsment Fórum 

Jogi nyilatkozat 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!