"Döntés a törvényi határidők betartásával jövő héten várható, annak érdekében, hogy a hét második felében a jogszabály-tervezeteket a parlament elé lehessen terjeszteni" - idézte Gál J. Zoltán kormányszóvivőt az MTI. A kormányülést követően kijelentette: 2004-ben lesz adócsökkentés, a kormány a szerdai ülésén jóváhagyta a koalíciós megállapodást és annak forrás oldali hátterét is, mint megerősítette nem változtak a főszámok.
A Pénzügyminisztérium által korábban közöltek szerint a jövő évre tervezett bevételi főösszeg 10.690 milliárd, a kiadási 11.450 milliárd, a költségvetés hiánya mintegy 760 milliárd forint lesz, ami GDP arányosan 3,8 százalék.
Gál J. Zoltán szavai szerint a kormány négy alapelvet határozott el, amelyek a kormány jövő évre tervezett adópolitikáját meghatározzák: az arányos közteherviselés, az igazságosság érvényesítésének elve, a magyar gazdaság versenyképességének erősítése és a beruházások ösztönzése.
Gál J. Zoltán elmondta: a jövő évi gazdaságpolitikának is az alapköve az, hogy a kormány megőrzi az elért jóléti vívmányokat. Bizonyos területeken így például a szociálpolitikai, gyermekes családok támogatásában továbblépésre is lehetőség nyílik - tette hozzá. Gál J. Zoltán ismertette: folytatja a kormány Magyarország középtávú versenyképessége szempontjából meghatározó jelentőségű beruházásokat, az építkezéseket. Hozzátette: az ideinél is lényegesen több pénz jut autópályák és utak építésére. Az agrárszféra támogatása az EU-források bevonásával, a törvényben előírt kötelező GDP arányos növekedésen felül, 20 milliárd forinttal emelkedik.
Adóelképzelések: továbbra sincs végleges álláspont
A kormány szerdai ülésén még nem döntött a jövő évi adó- és járulékszabályok módosításáról.