2p

Valóban kért az utazási irodáktól adatokat az adóhivatal a nagyobb összegű nyaralásokra befizetőkről- erősítette meg Hajdú Miklósné, a hivatal operatív főosztályának vezetője a Világgazdaság csütörtöki hírét.

A főosztályvezető elmondta: az adózás rendjéről szóló törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az adóhivatal ilyen formában is kérjen adatokat a vagyonszerzés vizsgálatára. Az adóhivatal él is ezzel a lehetőségével már több éve. Az idén a hivatal teljes kapacitásának 1,3 százalékát fordítja a vagyongyarapodás ellenőrzésére.

Nem kell azonban mindenkinek adóellenőrzésre számítani akik nagyobb értékű utazásokon vettek részt az elmúlt időszakban - közölte Hajdú Miklósné. Az adóhivatal "csak" azokra figyel, akik nem nyújtottak be bevallást, vagy az adott időszakra benyújtott bevallásuk alapján nem engedhették volna meg utazásukat. Adatszolgáltatási kötelezettsége egyébként nemcsak az utazási irodáknak, hanem sokaknak van - tette hozzá a főosztályvezető, példákat azonban nem említett. A vagyongyarapodásnak az ingatlan és egyéb tárgyak megvásárlása mellett az utazás is lehet az egyik módja, ezért vizsgálja ezeket az adatokat is a hivatal.

Az adóhivatal február 20-ig közzé fogja tenni ellenőrzési irányelveit, amely mindenki számára elérhető lesz. Ebben egyebek mellett kiemelt célként szerepel, hogy figyelni kell azokra az aktív kereső korban lévőkre, aki nem adnak be adóbevallást. Ugyanakkor önmagában az adóbevallás alapján sem lehet biztos az adóhivatal egy-egy magánszemély anyagi helyzetéről, hiszen lehet adómentes jövedelme is - mondta a főosztályvezető.

Személyi jövedelemadó bevallást 1988 óta kell benyújtani. E kötelezettség betartása ugyan sokat javult, de még mindig sokan nem tesznek eleget bevallási kötelezettségüknek. Az adatvédelmi biztos tájékoztatást kér a közeljövőben az APEH elnökétől azokkal a sajtóhíradásokkal kapcsolatban, amelyek szerint az adóhatóság a különböző nyilvántartásokat felhasználva próbálja az eltitkolt jövedelmeket felkutatni. Péterfalvi Attila álláspontja szerint az adóhatóságnak ugyan van arra lehetősége, hogy nyilatkozatot kérjen egy-egy vizsgálat során, de nem ilyen jelleggel. Értelmezése szerint arra nincs felhatalmazása az APEH-nek, hogy a nagyobb értékű utakat igénybevevőkről általános tájékoztatást kérjen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!