2p

Egyes értesülések szerint a németek meg kívánják vonni a bizalmat az ECB jövőbeni elnökétől Jean-Claude Trichet.

Nagy kavarodást okozott az a nyugat-európai sajtóban napvilágot látott hír, miszerint Németország nem kívánatosnak tartja Jean-Claude Trichet az Európai Központi Bank (ECB) élén. A korábbi tárgyalások eredményeképpen az ECB elnökének első négyéves periódusában két személy töltené be a posztot, a jelenleg is regnáló Duisenberg, és egy franci jelölt, aki Trichet lett.

Neki azonban, mint ismeretes a Crédit Lyonnais pénzügyi botránya miatt kell bíróság elé állnia. A per miatt kérdésessé vált, hogy a francia központi bank elnöke képes lesz-e nyártól az euróövezet központi bankja, ECB elnöki posztját betölteni. Ezek után röppent fel az aa pletyka, hogy új francia jelöltet szeretnének a németek. Az értesülést azonban a német pénzügyminisztérium szóvivője cáfolta. Mint Jörg Müller elmondta, Trichet az egyetlen jelölt, mi is mögötte állunk, csupán feltételezés, hogy mást szeretnénk az ECB élére.

Eközben a zavaros helyzetet kihasználva két kisebb ország, Belgium és Írország azt szeretnék elérni, hogy igazgatósági helyeket kapjanak az ECB-ben. Ennek elérésére a pletykák szerint felvetették, hogy az elnöki pozíció betöltése kapcsán vétójogukkal fognak élni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!