A győri önkormányzat többségi tulajdonában lévő kft. 100 millió forint saját erő hozzáadásával 2300 négyzetméteres épületet létesít, amelyben irodák, tárgyalók, raktárak, közös kiszolgálóhelyiségek kapnak helyet. Az épület fűtését és hűtését geotermikus energiával oldják meg.
A Technonet elnevezésű projekt keretében kiépülnek a létesítményhez kapcsolódó közlekedési utak és parkolók. Ezzel párhuzamosan szándékozzák indítani a műhely beruházást is, amelynek költsége mintegy 100 millió forint. A fejlesztésnek ez utóbbi fázisára szintén szeretnének pályázati forráshoz jutni. Amennyiben nem járnak sikerrel, akkor hitelt vesznek fel - mondta Budavári László, az Innonet Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón.
A beruházással megduplázódik a győri innovációs és technológiai központ infrastruktúrája. A kivitelezést a tervek szerint jövő év tavaszán kezdik, s 2010 végére át is adják a beruházást. Az Innonet feladata, hogy korszerű technikával felszerelt épületben kedvezményes bérleti díjakkal és szolgáltatásokkal teremtsen megfelelő feltételeket az innovatív kis-, és közepes vállalkozások számára. A kft. hosszú távú célja, hogy feltárja és segítse megvalósítani az innovatív ötleteket.
A Kft. két meghatározó tulajdonosa - a győri önkormányzat és a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara - a közelmúltban törzstőke emelést hajtott végre. Az önkormányzat 36 millió forinttal, a kamara hét millióval járult hozzá a törzstőke emeléshez. Ezzel forrást teremtettek 5200 négyzetméternyi terület megvásárlásához az ipari parkban.
Budavári László tájékoztatása szerint a TECHNONET projekt előkészítésekor felmérték a vállalkozások hiányzó technológiai kompetencia szükségleteit. A megkérdezettek igényeinek figyelembe vételével döntöttek három dimenziós tervező rendszerhez kapcsolódó gyors prototípusgyártó berendezés beszerzéséről.
Az Innonet két fő tulajdonosa mellett kisebb tulajdoni hányaddal rendelkezik a társaságban az Universítas- Győr Alapítvány és a Magyar Innovációs Szövetség. Képviselőik a sajtótájékoztatón az innovációra fordított összegek növelését szorgalmazták.
MTI/Menedzsment Fórum