2p

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. a pénzügyminiszter utasításának megfelelően eljuttatta az Állami Számvevőszéknek a Postabank, valamint a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. privatizációs pályázati anyagait, az ÁSZ-nál azonban a dokumentumokat külön nem vizsgálják.

Az ÁPV Rt-nél elmondták, hogy eleget tettek László Csaba utasításának és a dokumentumokat elküldték az ÁSZ-nak. Napilapokban január 29-én fizetett hirdetésben számoltak be a döntésről. Divinyi Péter, az Ász sajtótitkára azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázati anyagokat külön nem, csak az éves ellenőrzés során vizsgálják.

Divinyi Péter hozzátette, hogy a pénzügyminiszter ebben az ügyben nem kereste meg külön a számvevőszéket. - Az ÁPV Rt.-től egyébként automatikusan az ÁSZ-hoz kerülnek az ÁPV Rt. anyagai - tette hozzá a sajtótitkár emlékeztetve a számvevők éves ellenőrzési kötelezettségére. Így a tenderek számvevőszéki vizsgálatának következtetései - a sajtótitkár ismertetése szerint - csak a szokásos éves ÁSZ jelentésben ismerhetők majd meg.

László Csaba pénzügyminiszter januárban utasította az ÁPV Rt. vezetését, hogy a privatizációs tanácsadói pályázatok teljes dokumentációját adja át az ÁSZ-nak. A szóvivő akkori indoklása szerint a pénzügyminiszter azért döntött e lépés mellett, hogy tisztázza a tenderrel kapcsolatban elhangzott állítások valóságtartalmát. László Csaba egyben felkérte az ÁPV Rt. vezetését, hogy a döntéssel kapcsolatban a lehető legtöbb információt hozza nyilvánosságra.

Az ÁPV Rt. január 17-én jelentette be, hogy az igazgatóság eredményesnek nyilvánította a Postabank, illetve a Földhitel- és Jelzálogbank privatizációs tanácsadói pályázatait; mindkét bank privatizációjánál a Concorde Értékpapír Rt. vezette szakértői csoport nyert. Az ÁPV Rt. tájékoztatása szerint a Postabank tanácsadói tenderén nyertes pályázó alvállalkozói a Concorde Aquila Kft. a Daiwa Securites, valamint Hegedűs Éva és az Allen and Overy Ügyvédi Iroda.

A Földhitel- és Jelzálogbank esetében a tranzakció lebonyolításában részt vesz az Erste Bank Befektetési Rt. az Inter-Európa Bank, illetve a Postabank Értékpapír Rt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!