Következtetések
A CAF mintakísérlet lefolytatása nagyon sok kolléga, áldozatos, gyakran munkaidőn túlra is kiterjedő munkáját igényelte. Egy újszerű gondolkodásmód meghonosításában kellett közreműködni, melynek a közreműködő köztisztviselők (maradjunk a CAF értékelési terminológiánál) jó eredménnyel megfeleltek, mely közreműködést ezúton is megköszönünk.
A CAF rendszer adaptálásában, a mintakísérlet lebonyolításában nagyon komoly szakmai segítséget nyújtott a Belügyminisztérium Közszolgáltai Főosztálya, mely segítséget szintén megköszönünk.
Az elmúlt hónapokban nagyon sokat foglalkoztunk a CAF minőségirányítási rendszerrel. Sokkal több tapasztalatot szereztünk annál, mint amennyi az egy ilyen anyagba beleférhet.
Tudjuk, meggyőződésünk, hogy ez a rendszer alapjaiban (lassan és folyamatosan) megváltoztathatja az egész közigazgatás gondolkodásmódját. Ezért örülünk annak, hogy a mintakísérletben részt vehettünk, és ezért érdemes (és szükséges) a szakterületre energiát, időt és pénzt fordítani.
Lassan már egy éve foglalkozunk a CAF minőségirányítási rendszerrel. A BM Közszolgálat Főosztály, és Pest megyei Közigazgatási Hivatal munkatársaival közösen nagyon sokat foglalkoztunk (mondhatnám: megszenvedtünk) vele. Nem volt ez haszontalan ráfordítás, megcsináltuk mi, magunknak, és ezt javaslom mindenkinek.
Van egy kínai közmondás:
- amit hallok elfelejtem,
-
- amit látok arra emlékszem;
-
- amit megcsinálok, azt tudom.
Kérem Önöket "fogadjunk szót a kínaiaknak" csináljuk meg, honosítsuk meg a CAF minőségirányítási rendszert.
FELHASZNÁLT IRODALOM
1) Bálint Julianna: MINŐSÉG
2) Csath Magdolna: Stratégiai változtatásmenedzsment
3) Dr.Barta Tamás-Tóth Tihamér: Minőségmenedzsment
4) Arthur R.Tenner Irving J.DeToro: TQM
5) Veres Zoltán: Szolgáltatásmarketing
6) Gulácsi László: Minőségfejlesztés az eü.-ben
7) Krämer Tamás-Magyar Sándor-Németh László: Minőségbiztosítás, Minőségellenőrzés