2p

A World Travel and Tourism Council (WTTC) számításai szerint a bővítés 3 millió új munkahelyet teremt a huszonötök körében, és a turizmus fejlődésére is jótékony hatással lehet.

A WTTC előrejelzése szerint 2004 és 2013 között a turizmusban foglalkoztatottak [ajanlo=65][igazitas=left/] száma 3,7 százalékkal bővül, a GDP-n belüli részaránya szintén növekedés elé néz. A csatlakozók közül Magyarország és Lengyelország jár az élen a turizmusból származó bevételek gyarapodásában. A Turisztikai Világszervezet (WTO) becslése szerint egyébként az iparág 5 százalékkal járul hozzá a közösség GDP-jéhez. A WTO tanulmánya azt is megállapítja, hogy az Unió területén működő 2,2 millió vállalkozás 7,7 millió embert foglalkoztat. A szervezet ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a turizmus fejlesztése, és még versenyképesebbé tétele további, közösségi forrásokat igényel.

Ami a csatlakozók idegenforgalmi bevételeit illeti, a WTO szerint Lengyelországnak 4,5 milliárd, Magyarországnak 3,27 milliárd euró bevétele származik ebből. Az egy főre jutó turisztikai bevételeket tekintve Málta és Ciprus toronymagasan vezet. A lovagok utódai 1420, a megosztott sziget lakosai pedig fejenként 1063 eurót realizálnak a turizmusból. Magyarországon az egy főre jutó bevétel 324 euró.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!