"Az új törvény az eddig alkalmazott és eredményes jogintézményeket továbbra is megtartja" - mondta a kormányszóvivő. Szavai szerint a cél továbbra is az államháztartási forrásokból lebonyolított közbeszerzések átláthatóságának, a közpénzfelhasználás nyilvánosságának és az esélyegyenlőségen alapuló verseny biztosítása.
A szóvivő az MTI beszámolója szerint közölte, hogy az új törvény a jelenleg hatályoshoz képest differenciáltabb felépítést követ és három közbeszerzési értékhatárt - az európai közösségi értékhatárt elérő, illetve meghaladó, a nemzeti értékhatárt elérő, vagy meghaladó, valamint a nemzeti értékhatár alatti közbeszerzés - különböztet meg.
A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy az egyszerű közbeszerzési eljárás esetében árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése során kétmillió forintos, építési beruházás esetén tízmillió forintos értékhatárra tesz javaslatot az előterjesztés.
Az átláthatóságot segíti az új közbeszerzési törvény
Új törvényt dolgozott ki a kormány a közbeszerzésekről. Gál J. Zoltán tájékoztatása szerint a törvényalkotási program az idei évre irányozza elő az európai közösségi joggal teljes mértékben harmonizáló közbeszerzési szabályozás kialakítását.