Vevőközpontúság
A vállalat létének értelme az ügyfelek kiszolgálása, a közszolgáltatási testületeké pedig a fizikai és gazdasági realitások nyújtotta kereteken belül állampolgárok kiszolgálása. A vevőközpontúság fogalmának felbukkanása amit gyakran úgy értelmeznek, hogy felváltotta a korábbi termékek piacra jutását szolgáló filozófiát tulajdonképpen kiterjesztette a minőséget az ellenőrzéstől az irányításig és a vezetésig. A vevőközpontúság magában foglalja a választás és a verseny elfogadását, ami alapjában véve azt jelenti, hogy a szervezetek túlélése teljesítésüknek vevői megítélésétől függ.
Folyamatos továbbfejlesztés
Az emberi fejlődés története nem más, mint állandó változás egyre jobb termékek, szolgáltatások, folyamatok, gyakorlatok és szervezetek létrehozása irányában. Ha valamely fejlesztési eredmény többször is felhasználható, az a tanulás segítségével az emberi tőke részévé válik. A folyamatos javítás magában foglalja, hogy sem az elméletek, sem pedig a szabványos eljárások nem örök életűek, hanem a megfigyeléseken és a kihívásokra adott válaszokon alapuló állandó felülvizsgálatra szorulnak.
Az alkalmazottak bevonás
A kiváló minőség elérésébe azt célozza, hogy a minőség kivétel nélkül mindenkinek szívügye legyen. A szervezetek ugyanis nem felülről lefelé szabályozott gépek, hanem élő organizmusok.
A hulladékok csökkentése
Ki kell küszöbölni minden olyan anyagot, energiát, tevékenységet és időt, ami semmivel sem járul hozzá a végső felhasználónak adott értékhez. A korlátozott erőforrásokat csak értéknövelő folyamatokhoz szabad felhasználni.
A tényeken alapuló vezetés
A nyugati tudomány hagyományainak megfelelően a minőség a megfigyelésen, a mérésen, és az észérveken alapul. Elismerve azt, hogy az észérvek és különösen az emberi érzelmek kvantitatív mérési lehetőségei igen korlátozottak, a minőségirányításnak mégis tényeken, elemzéseken és kísérleteken kell alapulnia. A szervezetek lényegében olyan kommunikációs foghatók fel, amelyben az információ tölti be a különféle részeket összetartó enyv szerepét. Ezért a tényeken alapuló vezetés feltételezi az információ szabad áramlását.
Az európai minőség jövőképe felé - 2
Az alábbi tanulmány az európai minőségügy helyzetét és trendjeit kívánja feltárni. Kidolgozását az Európai Minőségügyi Szervezet és a Finn Kiválósági Központ koordinálta, valamint a finn Kereskedelmi és Ipari Minisztérium támogatta.