2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az iraki háború gyorsan és sikeresen fejeződött be, ám sok elemző szerint ennek stimuláló hatása az amerikai gazdaságra lényegesen kisebb lesz a vártnál, így a világgazdasági konjunktúra látványos megélénkülésére továbbra sem lehet számítani, és várhatóan az Európai Unió gazdasága is csak lassan indul fejlődésnek.

A magyar gazdaság kilátásait elemezve kifejtette: noha a költségvetés tavalyi, GDP-arányos hiánya kiugróan magas volt, a gazdaság szempontjából jelenleg nem a költségvetés egyensúlyának helyreállítása a legfontosabb kérdés. - A költségvetés hiányának leszorítása ugyan szükséges, ám ha ez túl gyorsan történik meg az egyben lemondást jelent a gazdaság felgyorsításának lehetőségéről - hangsúlyozta.

Az ország eladósodottságától való félelem alaptalan - mondta Fekete János. Példaként említette, hogy az unió jelenlegi tagállamai közül Olaszország, Belgium és Görögország eladósodottsága a GDP 100 százaléka körül van, és csupán 2-3 országban van 50 százalék alatt a mutató. Magyarországon ez jelenleg a GDP 55 százaléka körül van.

Közgazdaságilag értelmetlen az infláció elleni küzdelem túlzott hangsúlyozása. Jelenleg nem az infláció jelenti a fő veszélyt, hanem a gazdasági növekedés lelassulása és a munkanélküliség növekedése - mondta.

Magyarország európai uniós tagságával összefüggésben a közgazdász hangsúlyozta, hogy a lehetőséget öngyilkosság lett volna elszalasztani, ám elismerte, hogy az időpont nem volt éppen a legkedvezőbb a csatlakozásra, mivel a közösségi forrásokat a tagországok 2006-ig már elosztották.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!