Mint a vezérigazgató kifejtette az első félévi nyereség meghaladja az egész évre tervezettet, a tőzsde ugyanis főként a felgyorsított amortizációs leírások miatt 156 millió forint veszteséggel számolt. A javuló számok elsősorban az erősebb forgalomnak volt köszönhető. Míg ugyanis tavaly a napi átlagos részvénypiaci forgalom 6,1 milliárd volt, addig idén az első félévben 7,1 milliárdot ért el. A vezető szerint amennyiben a tőzsde forgalma nem esik vissza az idei évet nyereséggel zárhatja a Budapesti Értéktőzsde.
BÉT: a legjobb cég a tőzsde?
Már az első félévben több mint 89 millió forintos eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde szemben a tavalyi egész évi 58,1 millió forintos nyereséggel - mondta BÉT vezérigazgatója Horváth Zsolt.