2p

A Flextronics mellett az Intel, a Hewlett-Packard és nálunk még kevésbé ismert Soletron vezetőit próbálta meggyőzni a kedvező magyarországi befektetésekről az USA-ból a napokban hazatért Erdősi Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium befektetési főigazgatója.

Az innovatív, kreatív és ambiciózus magyar munkaerő vonzó lehet azoknak az amerikai cégeknek, amelyek kutatási-fejlesztési tevékenységgel összekapcsolt kapacitás bővítésről gondolkodnak - mondta Erdősi Péter. Közülük az évi 14 milliárd dolláros termelési értéket produkáló Flextronics immár 3 milliárd dollárnyi terméket állít elő Magyarországon.

A befektetési főigazgató úgy véli, hogy az Intel, a Hewlett-Packard és az információs technológiai cégek ismert beszállítója, a Soletron is komolyan érdeklődik aziránt, hogyan lehet újonnan induló magyarországi vállalkozásokban részt venni kockázati tőkebefektetőként. Hozzátette: az Intel már el is indult ezen az úton.

A nemrég befejeződött amerikai befektetés-ösztönzési előadássorozat egyik célpontja Virginia állam volt, amely ma már a high-tech, azaz a legfejlettebb technológia egyik fellegvára. Egyrészt ebből az államból szeretnénk Magyarországra csábítani cégeket, másrész itt létesítünk magyar inkubátorházat - vázolta a terveket Erdősi Péter. Ez a projekt a magyar fejlesztési ötletek tesztelésére lesz alkalmas, valamint arra, hogyan lehet amerikai tőkét bevonni a magyar kutatási, fejlesztési tevékenységbe - fűzte hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!