Az iskolák az átadott papírmennyiség alapján kilogrammonként 14 forintot kaptak, azaz összesen közel másfél millió forintot vehettek át. A legeredményesebben gyűjtő diákok és tanáraik a Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság Környezetért és Művelődésért Alapítványa hétfői díjátadó ünnepségén további jutalmakban részesültek. Az MTT immár nyolc éve koordinálja ezt a környezetvédelmi akciót. "Az MTT-t a telefonkönyv-visszagyűjtési akciók megszervezésével több cél is vezérli. Egyrészt a használt telefonkönyvek begyűjtésével és újrahasznosításával a környezetvédelem ügyét kívánjuk szolgálni, másrészt ennek segítségével a gyermekek környezetvédelmi gondolkodását próbáljuk formálni, harmadrészt pedig az így összegyűlt pénzzel a közművelődést igyekszünk támogatni" mondta el dr. Keresztesi Péter, az MTT marketing igazgatója.
Az idei gyűjtési akcióban résztvevő 129 budapesti általános iskola között az MTT a Környezetért és Művelődésért Alapítvány mintegy másfél millió forintot osztott szét. A díjkiosztó után az iskoláscsoportokat dr. Szili Katalin, az Országgyűlés házelnöke fogadta a Parlament Delegációs Termében, majd körbevezette a kisdiákokat a Parlamentben. A több mint 10 éve a magyar piacon tevékenykedő MTT a bajorországi Müller Medien leányvállalata. A távközlési szolgáltatókkal kötött szerződése alapján az MTT évi rendszerességgel aktualizálja és készíti el az előfizetőknek a megyei illetve budapesti telefonkönyveket, s kiadnak közel száz városi telefonjegyzéket is. Szintén az MTT jegyzi a legnépszerűbb szakmai cím- és telefonregisztert, az Arany Oldalakat is. A cég jelenleg évente közel 150 kiadványt jelentet meg, s ötmilliárd forintos éves árbevételével a távközlési jegyzékek magyarországi piacának 80 százalékát tudhatja magáénak.
Begyűjtik a telefonkönyveket
Idén ősszel 93 tonnányi újrahasznosítható papír gyűlt össze a Magyar Telefonkönykiadó Társaság (MTT) akciójában, amelynek során 129 budapesti iskola kisdiákjai szedték össze a használt telefonkönyveket a fővárosban.