Siófokon tavaly félmillió látogatója volt a Coca-Cola Beach House-nak, míg a Borsodi Beach három helyszínén, a Palatinuson, a Római fürdőn és Szegeden 2003-ban összesen 400 ezren fordultak meg 2003 nyarán. Ez utóbbi rendezvénysorozat idén 10-15 százalékos forgalomnövelést tűzött ki célul. Hiába vették be azonban a helyszínek közé Pécset is, ha az időjárás nem lesz kedvező. A szezonra kitűzött növekedéshez elengedhetetlen lenne, hogy júliusban és augusztusban kedvezőbben alakuljon az időjárás, mint a nyár kezdetén. A június 15-én indult Beach House első két hetét - melyre a rossz időjárás volt jellemző - még nem tartják meghatározónak a szervezés sikeressége szempontjából, a főszezont ugyanis július és augusztus jelenti.
Százezreket várnak a fővárosi Duna-parti rendezvényekre is. A 2-300 millió forintos költségvetésű Budapesti Plázs homokos partja augusztustól várja a látogatókat a Margit híd és a Dráva utca között, míg az Új Buda Part nevű kulturális és sportrendezvényen - a Duna másik oldalán a Lágymányosi híd és a Petőfi híd között - már júliustól homokossá változtatják az utat, olvasható a Világgazdaság cikkében.
Bizonytalan nyár vár a rendezvényszervezőkre
Elkezdődtek a nagy nyári beach partik, hamarosan beindul a Budapest Plázs és az Új Buda Part, a változó időjárás azonban igencsak megtréfálhatja a szervezőket, derül ki a Világgazdaság cikkéből.