2p

Az egyik legbizonytalanabb szezonja előtt áll úgy az ország, mint a balatoni idegenforgalom, a horvát, az olasz, sőt most már a bolgár tengerpart is népszerűbb a külföldi turisták körében.

A főszezon feltehetőleg tovább rövidül, s már körülbelül július elejétől augusztus közepéig tart majd. A foglalások alapján készült becslések szerint akár 8-10 százalékos is lehet a visszaesés. A megoldás a belföldi turizmus lenne, de a hazai árak és a szolgáltatások színvonala nagyon messze áll egymástól.

Ugyanakkor az egész hazai idegenforgalmi szektor komoly bizonytalansággal tekint a közelgő szezonra. 2002 nem volt igazán sikeres éve az idegenforgalomnak, és az idén sem lehet sok jóra számítani. Mint az országgyűlés idegenforgalmi szakbizottságának elnöke Lasztovicza Jenő kifejtette több belső és külső tényező fékezi az idegenforgalom fellendülését.

A belső gondok között említette például a Balaton vizének alacsony volta, vagy a Paksi Atomerőmű-baleset. A külföldi okok között emlegette az elnök azt, hogy sok helyen még nem tették túl magukat az euró bevezetéséből fakadó sokkon, és azt is, hogy például Németországban a gazdasági növekedés mínusz 0,2 százalék, és ez kihat az utazásokra is. Ezek a problémák ellensúlyozására nagyarányú marketingprogramba kezd a Magyar Turizmus Rt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!