2p

A német RWE 49 százalékos részesedést szerzett Bulgária új atomerőművében, amelynek az építése jövőre kezdődik. Az erről szóló megállapodást pénteken írta alá a német cég a bolgár állami elektromos művekkel (NEK).

A bulgáriai Belenében az új atomerőmű építésével az ország nemcsak az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak tesz eleget, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a Bulgária visszaszerezze vezető áramexportőr szerepét a térségben.

A Duna mentén létesülő 2000 megawatt kapacitású erőmű várhatóan 2013-2014-ben kezdi meg az áramtermelést, a beruházás hozzávetőleg 4 milliárd euróba kerül.

Az erőműben 51 százalékos részesedéssel rendelkező NEK tavaly novemberben szerződött az orosz Atomsztrojexport céggel - amelynek 49,8 százaléka a Gazprom tulajdona - a két reaktor felépítésére. Az Atomsztrojexport a francia Arevával és a német Siemensszel konzorciumban vállalta a belenei erőmű felépítését.

Bulgária áramszükségletének 33 százalékát fedezi jelenleg a meglévő kozloduji atomerőmű, amelynek azonban négy elöregedett egységét le kellett állítani a tavalyi EU-csatlakozás feltételeként, és már csak két modernebb reaktora üzemel.

Bulgária korábban több balkáni ország - Görögország, Macedónia, Albánia - számára szállított áramot, kivitele azonban majdnem a felére csökkent a régi típusú reaktorok leállítása miatt.

A belenei atomerőmű megépítése a 80-as évek óta napirenden van, később azonban pénzhiány és környezetvédelmi megfontolások miatt a munkálatokat leállították. A beruházás újjáélesztését 2004-ben határozták el.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!