2p

Akár húzóágazattá is válhat Magyarországon a munkabiztonság, a korszerű katasztrófa- és tűzvédelem, valamint a biztonságtechnológia, írja a Világgazdaság.

Hazai szakemberek szerint az érintett részterületeken jelentős piacbővülésre lehet számítani. A terület legújabb eredményeivel a Hungexpo Rt. rendezésében ma nyíló Securex nemzetközi munka-, tűz- és biztonságvédelmi szakkiállításon ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Munkabiztonsági szempontból változatlanul az építőipar és a mezőgazdaság számítanak a legveszélyeztetettebb ágazatoknak. Ezekben az ágazatokban jelentős a feketemunka aránya, sok az idénymunkás, a szakképzetlen dolgozó, valamint a munkafolyamatok egy része is veszélyforrást jelent. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) számára gondot jelent, hogy a több ezer munkahely ellenőrzésére csak néhány száz ellenőrt tudnak mozgósítani, mivel a költségvetési keret ennyire ad lehetőséget.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy közgazdasági mutatók szerint a feketegazdaság aránya eléri a harminc százalékot, és az illegális szférában aligha tartják be a munkabiztonsági szabályokat. Becslések szerint csak minden negyedik orvosi ellátást igénylő munkahelyi balesetet jelentenek be a munkáltatók, olvasható a mai Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!