2p

A Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége arra számít, hogy az idén hozzávetőleg húsz százalékkal bővül a hazai befektetési alapok nettó eszközértéke.

A Befektetési Alap Kezelők Magyarországi Szövetségének 21 tagja van, olyan társaságok, amelyek Magyarországon befektetési alap kezelői jogosultsággal rendelkeznek. Összesen 1500 milliárd forintnyi vagyont kezelnek. Az ő szempontjukból 2002 jó év volt, az új, rugalmasabb szabályozás a tőkepiaci törvényben és a piac változásai egyaránt jó hatással voltak az ágazatra, mondta Fatér Gyula, a szövetség elnöke.

A befektetők a nyílt végű alapokat kedvelik, mert bármikor vissza lehet váltani az általában bankbetét feletti megtérüléssel járó befektetéseket. Ilyenbe 920 milliárd forintot fektettek. Ezen belül is az állampapír portfóliót részesítik előnyben, mert ezt tartják biztonságosnak -- hangzott el. Ennek megfelelően a befektetési alapokon belül a legnagyobb részt, 68 százalékot a kötvényalapok teszik ki.

A lakosság nettó pénzügyi vagyonából tavaly már több mint 10 százalékot kezeltek az alapok, a növekedés pedig a bankbetét kárára történt. Idén a szövetség áttekinti a tőkepiac adóztatásában fennálló furcsa különbségeket, mondta az elnök, és azt szorgalmazza majd, hogy legyen versenysemleges az adózás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!