Az előzetes információk szerint idén nyáron 15 százalékkal emelkedett Budapesten a vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest. Niklai János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke szerint a pozitív trend részben a fapados járatok beindulására vezethető vissza.
A legtöbb turista továbbra is Németországból érkezik, őket követik az olaszok, emellett jelentősen emelkedett az USA-beli, az izraeli és a japán látogatók száma, sőt a britek és franciák körében is egyre népszerűbb Magyarország. A külföldiek számára továbbra is Budapest a fő célpont, ezt követi a Balaton, de sokan érdeklődnek a gyógyturizmus iránt is, írja a Napi Gazdaság.
A konferenciaturizmusban rejlő lehetőségek továbbra sincsenek jól kihasználva, szükség lenne például 5-10 ezer férőhelyes konferenciaközpontokra. Ezzel szemben egyre több kisebb, 200 és 2000 fő közötti rendezvényt szerveznek, és nőtt az 500-1000 fős konferenciák száma is.
A fővárossal szemben a Balaton negatív eredményt produkált: a hotelok forgalma átlagosan 11 százalékkal esett vissza, a déli part kempingjei iránti kereslet 21 százalékkal csökkent, és a Balaton Hajózás Rt. hajóin is 21 százalékkal kevesebben utaztak, mint egy évvel korábban, számol be a Napi Gazdaság.
Budapest nyert, a Balaton vesztett a nyári turistaszezonon
Idén nyáron lényegesen növekedett a magyar főváros népszerűsége a turisták körében, ami a fapados járatok beindulásának és a konferenciaturizmusnak köszönhető. A Balaton viszont vesztett vonzerejéből, derül ki a Napi Gazdaság körképéből.