Az MFB a héten tette közzé a tavalyi gazdálkodásáról készült konszolidált mérlegét. Eszerint az állami pénzintézet 133,8 milliárdos veszteséggel zárta a 2002-es évet. Miközben az úthálózat fejlesztése és fenntartása ismét közvetlen állami feladat lett, így a Nemzeti Autópálya Rt. kötelezettségeit az állam átvállalta az MFB-től, addig a szövetkezeti üzletrészekkel és a családi gazdaságokkal kapcsolatos befektetések és hitelek vesztesége, és a céltartalékolási kötelezettség a bankot terhelte - emelte ki Zdeborsky György.
Az MFB elnöke kitért arra is, hogy a szövetkezeti üzletrészek miatti befektetési veszteség önmagában 24 milliárd forint, a hitelezési céltartalékolás pedig csaknem 7 milliárdos mínuszt jelentett. A családi gazdaságok és a 12 állami gazdaság hitelezési és céltartalékolás kötelezettsége miatti veszteség pedig több mint 20 milliárddal tetézte a bank veszteségeit - tette hozzá.
Zdeborsky György elmondta: az MFB céltartalékolási kötelezettségét növelte, hogy a fentieken kívül jó néhány állami vállalatnak nyújtott hitelt vagy garanciát, ami tovább növelte a veszteséget. A Malév, a Dunaferr, a Bábolna és az azóta felszámolási stádiumba került Defend hitelezése összesen csaknem 13 milliárddal terhelte meg az állami bank mérlegét - közölte Zdeborsky György.
Bűnbakkeresés a veszteségek miatt
A Magyar Fejlesztési Bank 133,8 milliárd forintos tavalyi veszteségének hátterében a kormányzati programokból levezethető állami finanszírozási kötelezettség és az előző kormány döntései állnak - mondta Zdeborsky György az állami pénzintézet elnöke.