A demokraták szerint, a lépés csak a gazdagabb amerikaiakra nézve lenne kedvező, amit megengedhetetlennek tartanak – írja a CNN. Elemzők szerint amennyiben a kezdeményezést mégis sikerül keresztülvinni, az óriási lökést adhat az amerikai piacoknak, és közvetve a világ tőzsdéinek is. Az első kalkulációk szerint az osztalékadó akár 20 százalékkal is növelheti a részvényárfolyamokat.
Politikai elemzők felhívják a figyelmet, hogy a bejelentés mögött erős politikai érdekek húzódnak, és a 2004-es elnökválasztás nyitányának is tekinthető. Az osztalékadó eltörlésén kívül ugyanis több olyan adócsökkentés is szerepel a tervezetben, amelyeket 2004-ben és 2006-ban vezetnének be: ilyenek a házaspároknak járó bővülő adókedvezmények, és a munkanélküli segély meghosszabbítása.
Bush a tőzsdézőknek kedvezne
Az amerikai elnök most ismertetett 10 éves gazdaságélénkítő programja, amely mintegy 600 milliárd dollárba kerülne a demokraták erős rosszallását váltotta ki. George W. Bush ugyanis bejelentette, hogy el kívánja törölni az osztalékadót.