2p

Az uniós pályázatok nyertesei a Nemzeti fejlesztési terv vonatkozó operatív programjának irányító hatóságához vagy közreműködő szervezetéhez nyújthatják be a támogatási szerződésben szereplő beruházás megvalósításához kapcsolódó számláikat. Bár a szerződések megkötése csak az elmúlt hetekben kezdődött meg, az első számlák már megérkeztek.

A Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál a Világgazdaság kérdésére elmondták, az irányító hatóságok és közreműködő szervezetek a számla benyújtását követő 60 napon belül fizetnek a pályázóknak, ők maguk pedig a kifizető hatósággal - a Pénzügyminisztériumhoz tartozó Nemzeti Programengedélyező Irodával - számolnak el. A kifizető hatóság viszont közvetlenül az Európai Bizottsággal áll kapcsolatban, amely az első átutalást a december 15-re tervezett első elszámolás után teljesítheti - mondta el Sebestyén Gabriella, a Nemzeti Programengedélyező Iroda főosztályvezetője.

Az eddig megítélt támogatások többnyire a kis- és középvállalkozások fejlődését szolgálják, amelyek esetében az 50 százalékos támogatási arány a jellemző. Ez azt jelenti, hogy a pályázó a számla összegének felét kaphatja meg, amely támogatást 75 százalékban finanszíroz az EU, 25 százalékot pedig a költségvetés áll. A pályázóknak gyakran azt írják elő, hogy a számlákat negyedévente nyújtsák be. Az irányító hatóságok és közreműködő szervezetek ellenben akár hetente is elszámolhatnak a kifizető hatósággal; ennek gyakorlata még nem alakulhatott ki írja a Világgazdaság.

Az első elszámolás a bizottsággal szeptember 30-án lett volna, ám akkor még nem volt ténylegesen kifizetett támogatás. A következő, jogszabályban rögzített időpont december 15., amellyel a kifizető hatóság már élni is fog - mondta Sebestyén a Világgazdaságnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!