A miniszter kifejtette: a SAPARD Hivatal és a tárca a csatlakozásig hátralévő egy évben további 40 milliárd forintot kíván támogatásként gépbeszerzésre, a technológiai megújulásra fordítani, hogy az Európai Unióba minél felkészültebben érkezzenek a gazdák, üzemek.
Németh Imre arról is szólt, hogy az elfogadás előtt álló nemzeti fejlesztési terv 5 fejezete közül az egyik az agrár- és a vidékfejlesztéssel foglalkozik.
A fejlesztési terv megvalósításához szükséges pénzek 75 százalékát az EU biztosítja, s az összes forrás 18 százaléka az agrárágazatnak jut, ám további pénzekre is lehet számítani az agráriumban, mert egy másik, a regionális program is tartalmaz a mezőgazdasággal kapcsolatos fejezeteket, s mindez a nemzeti fejlesztési tervre szánt összes költség 36 százalékát teszi ki.
Az EU-ba lépés várható hatásairól szólva Németh Imre aláhúzta: különösen jól járhatnak a hússzarvasmarha-tartók, hiszen eddig azért voltak nehéz helyzetben, mert az EU-n belül jelentős támogatást élveztek más országok állattartói, amivel a piacon a hazaiak nem versenyezhettek.
A kedvezmények a magyar hússzarvasmarha-tartókra is kiterjednek 2004 májusától azonban. Ugyanakkor azonban sürgősen növelni kell az állatállományt - tette hozzá -, mert az EU-s kvóta 94 ezer darab állat tartására ad lehetőséget, de jelenleg csupán 46 ezres a létszám. Már pedig, ha nem töltjük fel az állományt, úgy a szigorú EU-s szabályok szerint a következő években visszavesznek az engedélyezett létszámból - mondta Németh Imre.
Dől a lé az agrárszektorba
Az idén soha nem látott mértékű, 140 milliárd forint támogatás jut a mezőgazdaságnak gépvásárlásra, főként az úgynevezett EU-s előcsatlakozási forrásokból, ez az összeg 31 milliárd forinttal haladja meg az elmúlt évi e célra fordított összeget - mondta Németh Imre, a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője.