2p

Ugyan még mindig a Japán városok számítanak a világ legdrágább helyeinek, de egyre több európai város is megtalálható az élbolyban. Az Economist Intelligence Unit (EIU) elemzői szerint ennek okát abban látják, hogy az európai közös pénz árfolyamának növekedésével emelkedtek a megélhetési költségek az Unió metropoliszaiban.

A világ 125 nagyvárosát tartalmazó listát a legnagyobb relatív költséggel még mindig Tokió és Oszaka vezeti, de az európai uniós - mindenekelőtt az euróövezeti - városok az egy évvel ezelőtti állapothoz képest jelentősen előreléptek. Az ír főváros, Dublin például 34 helyet haladva a világ 24 legdrágább városának bizonyult az EIU friss vizsgálat szerint. Frankfurt 33 helyet lépett előre, és jelenleg a 22.

Az EU-ban fekvő városok között London több év után átadta vezető helyét Koppenhágának, és még Párizs is megelőzte a brit fővárost. Az európai helyszínek közül nem uniós városok állnak legelőkelőbb helyen a világlistán, hanem Oslo és Zürich. Koppenhága az összesített listán a hatodik helyen szerepel, az euróövezeti első Párizs hetedik, London tizedik - idézte a felmérést az MTI.

A főként vállalatoknak szánt listát a szóban forgó városokban érvényes árak és költségek alapján állítják össze, összehasonlító indexeket használva, de a változásokat jelentősen befolyásolni tudja az árfolyamváltozás is - derül ki a The Economist csoport részét képező elemzőegység tájékoztatójából. Ezúttal az euró/dollár árfolyam növekedésének tulajdonítható a legjelentősebb hatás.

A kelet-európai városok pozíciója az elmúlt évben alig változott. Abban a térségben továbbra is Moszkva a legdrágább, ezzel a 88. helyre került. A 114. helyen álló Bukarest a legolcsóbb. Budapest a korábbi 118. helyről a 96.-ra került.

A lista élén található két nagyváros 1991 óta megszakítás nélkül a legdrágábbnak bizonyul. Az árfolyamváltozást tükrözve valamelyest csökkentek a megélhetési költségek az amerikai nagyvárosokban, de New York még ezzel együtt is a 13., Chicago a 16., Los Angeles a 19. Jelentősen olcsóbbak lettek a latin-amerikai városok: Mexikóváros 41 helyet zuhant egy év alatt, de Caracas és Montevideo is a lista alsó részébe esett vissza. A listát Teherán zárja, ahol az egységesen vizsgált költségek csak negyedére rúgnak az első helyezett Japánban tapasztaltakénak.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!