A gazdaságpolitikai hetilap a világ sok országában árultemeletes szendvicset teszi meg az áru- és szolgáltatásárak összehasonlító kosarának, mivel a termékben mindenhol ugyanazok az összetevők vannak, és így az Economist elemzői szerint a megélhetési alapköltségek vásárlóerő-paritásos összeméréséhez hasznos kiindulópont lehet - számolt be az MTI.
Ennek alapján a pénteken közölt új lista legdrágább helye továbbra is Svájc, ahol egy Big Mac ára a január 14-ei frankárfolyam szerint 5,11 dollárnak felelt meg. Az ország ráadásul - a folyamatosan gyengülő dollárban számolva - alaposan tovább is drágult, mert éppen egy éve itt még 4,56 dollárnak megfelelő összegért adták a Big Macet. Az átlagosan 2,80 dolláros amerikai Big Mac-árszintet figyelembe véve a svájci frank több mint 75 százalékkal túlértékelt a dollárhoz képest.
Az idei lista alján Kína áll, ahol 1,23 dollárnak felel meg a Big Mac ára. E mércén a kínai jüan több mint 50 százalékkal alulértékelt a dollárhoz képest. A tavalyi legolcsóbb Argentína a pénzügyi összeomlásból kilábalva jelentősen drágult: itt az idén már 1,43 dollárba kerül a szendvics a 2003-as 1,18 dollár helyett. Igaz, a dél-amerikai ország ezzel is csak alulról a hatodik az összesen 31 országból összeállított listán.
Magyarországon a The Economist szerint a tavalyi 2,21 dollár után most 2,38 dollárba kerül a Big Mac; ez - a szerdán érvényben volt piaci árfolyamok alapján - a forint mintegy 20 százalékos alulértékeltségét mutatta a dollárhoz képest. Az utóbbi években mindazonáltal ütemes volt a felzárkózás: 1995-ben még 1,64 dollárnak felelt meg a szendvics magyarországi átlagára.
A kelet-európai EU-csatlakozók közül a 13. helyezett Magyarország a legdrágább a Big Mac-index szerint: a 18. helyen lévő Csehországban 2,19, a 23. helyezett Lengyelországban 1,68 dollárba kerül a McDonald's-termék a hét közepi árfolyam alapján. A negyedik legdrágább euróövezet egészében a 3,48 dolláros súlyozott Big Mac-átlagár az euró 25 százalékos túlértékeltségét jelzi a dollárral szemben a The Economist számítása szerint.
Drágulást mutat a Hamburger-index
Az utóbbi évben drágult, de még mindig nem tartozik a legdrágább országok közé (dollárban számolva) Magyarország a londoni The Economist által idén is közzétett hagyományos Big Mac-index szerint.