2p

Magyarország európai uniós csatlakozása után növekedni fognak az árak a magyar társadalom 87 százalékának véleménye szerint.

Magyarország európai uniós csatlakozása után növekedni fognak az árak a magyar társadalom 87 százalékának véleménye szerint - tartalmazza a többi közt a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése nyomán készült összegzés, amelyet a cég igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón ismertetett. Kozák Attila igazgató elmondta, a vizsgálatot 2003 júniusában végezték egy ezerfős, országos, reprezentatív minta alapján.

A felmérések hibahatára plusz/mínusz 3 százalékra tehető, az adatfelvételre tavasszal és nyáron került sor. A megkérdezettek 85 százaléka úgy látja, "az utazás, a tanulás és a munkavállalás során nagyobb szabadságra és több lehetőségre" számíthatnak majd Magyarország uniós csatlakozása után.

A gazdaság növekedését a megkérdezettek 63 százaléka várja az uniótól, míg 64 százalékra tehető azok aránya, akik szerint az EU piaca kedvező hatással lesz a hazai árukínálatra. A felmérés érdekesebb megállapításai közé tartozik, hogy a nyilatkozók kétharmada "jobban szereti a hazai termékeket, még akkor is, ha végeredményben azok a drágábbak".

A megkérdezett ezer fő közül 610-en várnak politikai stabilitást és békét, ugyanakkor ugyanennyien gondolják azt, hogy május elsejét követően "a nagyobb tagországok döntenek helyettünk". A 2003 nyarán végzett adatfelvétel során a megkérdezetteknek mindössze egyharmada - 34 százaléka - vélte úgy, hogy Magyarország uniós csatlakozását követően "elveszítjük nemzeti kultúránkat és identitásunkat".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!