2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az egyenlő elbánás elvének alkalmazását kéri öt ország pénzügyminisztere az Európai Unió 2007-től induló új költségvetési időszakában.

Ez az egyik legfőbb megállapítása László Csaba szerint a Budapesten pénteken megtartott pénzügyminisztériumi egyeztetésnek, amelyen Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország pénzügyminiszterei, illetve pénzügyminisztériumának vezető munkatársai vettek részt.

A pénzügyminiszterek nem kívánják a közösségi büdzsé plafonját megemelni, viszont úgy vélik, újra kell gondolni a juttatásokat, és át kell csoportosítani a kiadások egy részét az újonnan belépők támogatására - hangsúlyozta a magyar pénzügyminiszter.

A megbeszélésen foglalkoztak azzal, hogy mikor érdemes csatlakozni az eurózónához. A pénzügyminiszterek egyetértettek abban, hogy az euróövezethez való csatlakozás minden ország egyedi döntése. A legkorábbi belépők már 2007-ben csatlakozhatnak, de van olyan ország, amely már most jelezte: legkorábban 2010-ben kívánja felváltani a nemzeti valutát az euróval.

Napirenden volt Pedro Solbesnek, az unió pénzügyi biztosának minapi felvetése arról, hogy az eurózónához csatlakozni kívánó országoknak előzetesen az ERM-II árfolyamrendszerben plusz-mínusz 15 százalékos sáv helyett szűkebb, plusz-mínusz 2,25 százalékos lebegtetési sávban kell megőrizniük valutájuk stabilitását. Egyes vélemények szerint a javasolt szűk sáv nehéz helyzetbe hozna néhány csatlakozó gazdaságot. Solbes végül is azt hangsúlyozta: a maastrichti kritériumok közül az a legfontosabb, hogy az államháztartás GDP-arányos deficitje ne haladja meg a 3 százalékos plafont.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!