2p

Kiss Péter munkaügyi miniszter kész képviselni a munkaadók érdekeit a kormányszintű egyeztetéseken, annál is inkább, mert elvileg egyetért velük.

A Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és másik négy országos munkaadói szövetség 11 pontban jelölte meg azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyek a vállalkozások versenyképességének javításához szükségesek.

Az MGYOSZ kibővített elnökségi ülésén részt vett Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter is és elmondta: szívesen képviseli a kormányüléseken a munkaadói szervezetek javaslatait, amelyekkel elvileg ő maga is egyetért. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a 11 pontban megfogalmazott igények zömével már foglalkozott a kormány. Jó néhány teljesítése folyamatban is van, a többivel pedig a következő hetekben, hónapokban foglalkozik majd. Emlékeztetett arra, hogy a kormány megbízta a minisztériumot az önfoglalkoztatói jogviszony szabályozásával. Mint mondta: a részmunkaidős foglalkoztatás ösztönzésének kidolgozásáról is van már döntés.

A munkaügyi miniszter beszélt arról, hogy folyamatban van a felnőtt képzési program kidolgozása, az ágazati bizottságok létrehozása. Ez utóbbi elengedhetetlen az uniós érdekegyeztetésnél. A munkaadók egyebek között fontosnak tartanák elsősorban a termelő vállalatok körében a társasági adó fokozatos csökkentését és a fixösszegű egészségügyi hozzájárulás megszüntetéséig a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítése érdekében a fizetési kötelezettség munkaidő arányos meghatározását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!