2p

Alig egy évvel Magyarország EU-belépése előtt egyre több a panasz a külföldi beruházók részéről a magyar adó- és vámhatóságok növekvő önkényére, és az állami engedélyek megadása körül sem ritkulnak a képtelen helyzetek - írta hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A lap hivatkozott a nemrég Magyarországon járt bajor gazdasági miniszterre, Otto Wiesheura, aki szerint "egyes esetekben nagy bosszúságunk támadt a magyar állami hatóságokkal." Magyarországnak nem szabad elijesztenie olyan erős beruházó partnert, mint amilyen Bajorország. A bajor vállalatok a húzóerő szerepét játsszák a német beruházásoknál, és a csalódott bajor beruházók a német vállalatok beruházási magatartását is tartósan befolyásolhatják.

Az FAZ adatai szerint – amelyet a Távirati Iroda beszámolója közöl – a német vállalatok a rendszerváltás óta 12 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon, és ebből kétmilliárd euró Bajorországból származik. Kétszáznégy bajor vállalat magyarországi leányvállalatai több mint 40 ezer embert foglalkoztatnak abból a 200 ezerből, akik német tulajdonban lévő vagy német részesedéssel működő vállalatoknál dolgoznak.

A rosszkedvet a lap szerint egyrészt az ismétlődő, teljesen indokolatlan adóellenőrzések váltották ki, amelyeket az érintett vállalatok zaklatásnak, sőt, egyenest zsarolási kísérletnek tekintenek. A másik a Magyarországon már hosszabb ideje működő élelmiszergyártók gondja. A gyártók panaszkodnak, hogy a vámhatóságok önkényes rendelkezései érzékenyen érintik vagy egyenesen kétségessé teszik a termelést - írta az újság.

A német lap szerint csak találgatni lehet, miért éppen a vám- és adóterületen éleződnek ki a problémák, ahelyett, hogy kevesebb lenne belőlük. Trehányság vagy hozzá nem értés éppúgy gyanítható, mint szándékos zaklatás. Nem zárható ki az sem, hogy röviddel az EU-ba való belépés előtt egyesek még meg akarnak gazdagodni.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy vélekedik: bármi is az ok, a külföldi beruházók bizalma miatt jó lenne, ha Magyarország komolyan venné a bajorok panaszait, annál is inkább, mert a magyar kis- és középvállalatoknak az EU-csatlakozásra való felkészüléshez külföldi segítségre és partnerre van szükségük.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!