Az Oktatási Minisztérium tájékoztatása szerint a három érintett tárca 2003. január 13-án írta ki közös, Sulinet expressz - Egész életen át tartó tanulás - Tudásalapú társadalom - I. című pályázatát. A pályázat célja, hogy a 2003-tól igénybe vehető új adókedvezményt az érintett magánszemélyek minél korszerűbb és kedvezőbb árú számítógépek és számítástechnikai eszközök vételére, bérletére vagy lízingelésére fordíthassák. A dokumentációt hétfőig megvásárló cégek képviselői számára a pályázat kiírói konzultációs lehetőséget biztosítanak.
A pályázatokat március 7-én bontják fel, ezt követően az ajánlatok elbírását az oktatási, a foglalkoztatási, a pénzügyi és az informatikai tárcák vezetői által felkért bírálóbizottság végzi. Az eredményhirdetést április 16-án tartják, az ezt követő 30 nap után - legkorábban május 17-én - élhetnek a törvény által meghatározott személyek az adókedvezménnyel. A számukra kínált számítástechnikai eszközök vásárlásának, bérletének, lízingelésének feltételeiről, a gyártó és forgalmazó cégekről a pályázatot kiíró minisztériumok felkérésére az Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság tájékoztatja az érdeklődőket.
Élénk érdeklődés az informatikai pályázatokra
Nagy az érdeklődés az oktatási, a foglalkoztatási és az informatikai tárca számítógép és számítástechnikai eszközöket gyártó cégeknek szóló közös felhívása iránt, a kijelölt határidőig 306 gazdálkodó szervezet vásárolta meg a pályázati dokumentációt - közölte az oktatási tárca.