Úgy tűnik a magyar pénzpiac szereplői nem kételkednek abban, hogy a Monetáris Tanács rövidesen ismét lépni fog az alapkamatot illetően. Erre több jel is utal, az egyik a forint mai esése a bankközi piacon. A piaci szereplők forinteladásai is ebbe az irányba mutatnak. A forint helyzete 6,33 százalékról 5,62 százalékra romlott a sáv erős oldalán.
Emellett a mai aukciós hozamok is meredeken emelkedtek, amely a Menedzsmentfórumnak nyilatkozó szakemberek szerint kamatemelést valószínűsítenek. Az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) tájékoztatása szerint a kincstárjegyek 8,24 százalékos átlagos éves hozammal keltek el az egységes hozammutató (EHM) alapján. A két héttel korábbi aukción 6,61 százalék, egy hónappal korábban pedig 6,43 százalék volt az átlaghozam. A nemzetközi értékpapír-piaci szövetség ajánlása szerint számított átlaghozam (ISMA) 8,13 százalék volt most, két hete 6,52, egy hónapja pedig 6,34 százalék.
Érik a kamatemelés
A piaci szereplők szerint már nem az időpont, hanem a kamatemelés mértéke lehet csupán kérdéses.