A kis- és középvállalkozások jelentős átalakuláson, fejlődésen mentek át az elmúlt évtizedben, az uniós csatlakozás előtt azonban továbbra is fontos feladat a szektor versenyképességének és életképességének erősítése - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter egy szakmai konferencián.
A miniszter méltatta a kkv szektor foglalkoztatásban betöltött növekedő szerepét. Hozzátette azonban, hogy a GDP előállításában ezek a vállalkozások az uniós átlagnál alacsonyabb arányban vesznek részt - számolt be az MTI.
"A szektor életképességének és versenyképességének növelését a kormányzat adókedvezményekkel, kedvezményes hitelekkel és garanciaprogramokkal segíti elő" - mondta Csillag István.
A miniszter szólt az Európai Unióról szóló információk közvetítésének fontosságáról, és elmondta: az EU házhoz jön elnevezésű programban eddig több mint 10 ezer kkv-vezető vett részt. A minisztérium várakozásai szerint a program végén 20-24 ezer vállalkozás vezetője ismeri meg jobban az uniós jogszabályokat és elvárásokat.
Erősíteni a kis és középvállalkozásokat
Az uniós csatlakozás előtt fontos feladat a szektor versenyképességének és életképességének erősítése.