Az ÁPV Rt. az Antenna Hungária Rt. privatizációjának előkészítéseként nyilvános, egyfordulós pályázaton választotta ki az AH értékesítésében közreműködő befektetési szolgáltatót. Az értékelő bizottság - amelyben az ÁPV Rt. delegáltjai mellett a Pénzügyminisztérium és az Antenna Hungária is képviseltette magát - az Erste ajánlatát tartotta "módszertanilag a legmegalapozottabbnak". A pályázatban "a feladatok megközelítése cégspecifikus, megfelelő súllyal foglalkozik a stratégiai prioritások elemzésével és a tőkeszerkezettel." Ezen felül az Erste a felmutatott referenciák alapján kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a privatizáció előkészítése és a stratégiaalkotás területén.
Az ÁPV Rt. a pályázatra beérkezett mind a négy ajánlatot érvényesnek nyilvánította. A legjobb ajánlatot benyújtó ERSTE után a CA-IB Értékpapír Rt. és a CIB Bank Rt. pályázata kapta a legtöbb pontot. A kiírás szerint az ÁPV Rt. a győztes pályázóval köti meg a megbízási szerződést, sikertelenség esetén pedig a második, majd a harmadik legjobb ajánlattevővel szerződik. Korábbi közlések szerint az Antenna Hungária Rt. értékesítése 2004-ben várható. Az AH részvényeinek 73,71 százaléka az ÁPV kezében van, míg a Forrás Befektetési Rt. 10 százalékot birtokol. A többi értékpapír intézményi és magánbefektetők kezében van.
Erste tanácsok az Antenna privatizációjához
Az ERSTE Bank Befektetési Rt. lett a nyertes ajánlattevő az Antenna Hungária Rt. (AH) privatizációs tanácsadói pályázatán - tette közzé az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV).