2p

A kormány esélyteremtést hirdetett és ennek a feladatának úgy tud eleget tenni, ha takarékoskodik a reá bízott vagyonnal - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a Budapesti Értéktőzsdén, miután a csengő megszólaltatásával szimbolikusan megnyitotta a kereskedést.

A kormány elmúlt héten hozott intézkedései is a takarékosság szellemében születtek, céljuk a gazdaság növekedésének fenntartása, a munkahelyek megtartása és új munkahelyek teremtése - idézte a miniszterelnököt az MTI. Szavai szerint a kabinet szándéka az, hogy a jövőben a takarékosság és a gyarapodás együtt valósuljon meg, amihez az állami takarékoskodás mellett a lakossági megtakarítások növekedésére is szükség van.

A miniszterelnök szólt arról, hogy Magyarországon a lakossági megtakarítások szerkezete még mindig jelentősen eltér az európai országokétól. Magyarországon ugyanis a lakossági megtakarítások mintegy 64 százaléka bankbetét, illetve készpénz, míg az Európai Unióban ezek aránya 30 százalék. A kormány éppen ezért támogatja a tőzsde szemléletformáló kampányát, amelynek célja a megtakarítások szerkezetének korszerűsítése, és azok tőzsde felé terelése. A kormány a privatizáció kiváló eszközének is tekinti a tőzsdét. Az autópályák, hidak építéséhez és infrastrukturális beruházásokhoz ugyanis a költségvetési befizetések mellett a privatizációs bevételek teremthetnek forrást - mondta Medgyessy Péter.

Az idén 13 éves Budapesti Értéktőzsde a régió vezető tőzsdéjévé nőtte ki magát - mondta Jaksity György, a tőzsde elnöke. A tőzsde részvénykapitalizációja 2003 május végére 3.177 milliárd forintot ért el, ami a GDP mintegy 20 százalékát teszi ki. Ez a régióban az egyik legmagasabb érték, meghaladva Varsó mutatószámát is.

Jaksity György kijelentette: a BÉT teljes mértékben felkészült az uniós csatlakozásra. Mind a tőkepiacot szabályozó törvényi előírások, mind a tőzsde belső működése megfelel az uniós elvárásoknak. A tőzsdének a külföldi tőke vonzásában is fontos szerep jutott, általa mintegy 10 milliárd forint külföldi portfólió-befektetés valósult meg - mondta a tőzsde elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!