3p

Magyarország makrogazdasági egyensúlyának romlását fogja rögzíteni az Európai Bizottság egy hét múlva nyilvánosságra hozandó megfigyelési jelentése.

Mint arról az MTI jól értesült forrásokra hivatkozva beszámolt, a november 5-én közzéteendő dokumentum a csatlakozásig hátralévő tennivalók tételes, fejezetenkénti felsorolása mellett részletesen elemzi az utóbbi idők gazdasági fejleményeit. E rész célja annak értékelése, milyen mértékben követték az érintett országok a tavalyi országjelentésben megfogalmazott ajánlásokat.

A mostani jelentések Magyarországgal foglalkozó fejezete szerint a makrogazdasági egyensúly romlása a nemzeti össztermék (GDP) összetételében, a külgazdasági mérlegek alakulásában, valamint a forint árfolyamának és a kamatlábaknak az ingadozásában is kimutatható.

A bizottság várhatóan méltányolni fogja a nagyon magas tavalyi államháztartási hiány leszorítására tett intézkedéseket, bár meglehet, hogy ezeket kissé még túlzottan is ambiciózusnak ítéli majd.

Következetlennek fogja azonban minősíteni a pénzügy- és árfolyampolitikát, és felhívja a figyelmet arra, hogy ez rontotta az államháztartási és a monetáris politika közötti összhangot. Megítélése szerint nehéznek tűnik annak a meghirdetett célnak az elérése, hogy az idei államháztartási hiány a GDP 5 százaléka alá csökkenjen.

A bizottság általánosságban hitelesnek fogja értékelni a gazdasági reformfolyamat alakulását, megemlítve a még állami tulajdonban lévő néhány társaság (például a Postabank) privatizálását, a hatósági árak fokozatos felszabadítását, valamint a nyugdíjreform fokozatos kiteljesedését. Pozitív fejleményként nyugtázza majd a tőkepiac lendületes fejlődését.

Hasonlóan kedvező értékelésre számíthat az egészségügyi rendszer tízéves program keretében folytatott reformja. A jelentés várhatóan említést tesz arról, hogy ezt jól szolgálta a magánorvosi praxisról tavaly elfogadott jogszabály és az idei kórháztörvény, noha ez utóbbival szemben erőteljes ellenállás bontakozott ki.

A bérek alakulásával kapcsolatban a bizottság minden bizonnyal szóvá teszi majd, hogy bár az utóbbi egy-két évben tapasztalt erőteljes emelkedés mérséklődött, az idei reálbérnövekedés még mindig jelentősen meghaladja a termelékenység növekedését.

Összességében olyan általános következtetés levonása várható, amely szerint haladás tapasztalható azokon a területeken, amelyeken a tavalyi jelentés javulást sürgetett, de maradtak még megoldandó problémák a csatlakozásig.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!