2p

A magyar gazdaság továbbra is erős és versenyképes, az elmúlt másfél-két év gazdaságpolitikája által beindított néhány kedvezőtlen folyamatot remélem sikerül idejében megfordítani és ezzel a gazdaság tartósan fenntartható növekedési pályára állhat – mondta Lászkó Csaba pénzügyminiszter.

Az év végén László Csaba szerint teljesülhet a jegybank és a kormány közös, 4,5 százalékos inflációs célja, 0,5 százalékos hibahatárral. Az inflációs cél módosítását a gazdasági folyamatok nem indokolják, bár az iraki válság és az olajárak alakulása kétségtelenül kockázatot jelent - mondta.

A miniszter szerint a hatósági árak emeléséről szóló döntés januárra halasztását az indokolta, hogy rendkívül sok szempontot kellett a kormánynak összehangolnia. A szempontok között említette az inflációt, a hatósági áras körben dolgozó cégek versenyképességét, a piaci követelményeket, valamint az Európai Unió versenyelőírásainak betartását. A döntést nehezíti, hogy sok esetben egyedi döntés születik, hiszen a kormánynak figyelembe kell vennie az egyes cégek helyzetét is. A hatósági árakról várhatóan az egyik január eleji kormányülésen döntenek.

A forint árfolyamával kapcsolatban László Csaba ismét leszögezte, hogy a 2001. májusi árfolyamrezsim-váltás módszerét elhibázottnak tartja, de a kialakult helyeztet elfogadja, és azon belül igyekszik olyan fiskális politikát kialakítani, ami visszavezeti az országot a fenntartható növekedés pályájára. Ezt a célt szolgálja a Magyar Nemzeti Bankkal kialakított közös gazdaságpolitika, amihez a kormány a kemény költségvetési vitában is tartotta magát. A miniszter megerősítette, hogy a következő másfél-két éven belül nem tartja elképzelhetőnek az árfolyamsáv kiszélesítését, illetve a sávközép eltolását.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!