5p

éhány ezer egység CER szén-dioxid kibocsátási kvóta kerülhetett a párizsi székhelyű Bluenext tőzsdére a Magyar Állam által értékesített CER kiotói kvótákból, a felelős azonban még mindig nincs meg - mondta az MTI-nek Spenger József, a Hungarian Energy Power Kft. ügyvezetője szerdán, miután kiderült, hogy felfüggesztették a kereskedést a CER szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal szerdán délelőtt a Bluenext tőzsdén.

A Bluenexten korábban már értékesített kvóták újbóli felbukkanása miatt kell szüneteltetni a kereskedést a CER kvótákkal (EUA kvótákkal a Bluenext továbbra is kereskedik). Az ügyben előtérbe került, úgynevezett CER (Certified Emission Reduction) típusú kibocsátás-csökkentési egységeket - úgynevezett kiotói kvótákat a magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) a napokban a Hungarian Energy Power Kft.-nek értékesítette. A kft. a kvótákat egy londoni kereskedőháznak adta tovább, a kereskedőház pedig az Európai Unió egyik legnagyobb kereskedőházának, ahonnan a kvóták egy japán céghez kerültek. Azt egyelőre sem a környezetvédelmi tárcánál, sem pedig a Hungarian Energy Power Kft. -nél nem tudják, hogy a kvóták egy része miként kerülhetett vissza a Bluenextre - ha ezekről a kvótákról van egyáltalán szó -, ahová nem lett volna szabad.

A KvVM-et még nem értesítették az ügyben, de a tárca folyamatosan keresi a kapcsolatot a párizsi tőzsdével - mondta az MTI-nek a szaktárca kabinetfőnöke. Molnár József elárulta azt is, hogy amennyiben kiderül a magyar részről eladott kvóták érintettsége, a szabálytalanul eljárt, érintett személyekkel szemben büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményeznek. Kezdeményezik továbbá a felelősségre vonását annak - vagy azoknak - is, akik a kvótakereskedelmi részről hozzájárulhattak ahhoz, hogy a szabálytalanság bekövetkezzék.

A Bluenext-nek tudnia kell, melyik tőzsdetag hozta be a tőzsdére szabályellenesen a kvótákat, ezt azonban nyilvánosságra is kellene hozni - hangsúlyozta Spengler József.

Az már biztos - tette hozzá -, hogy a Hungarian Energy Power Kft. és londoni partnere betartotta a szerződéseket, erről a magyar cég már az igazolást is megkapta Nagy-Britanniából. Jelenleg az angolok még mindig várják attól a nagy kereskedőháztól a hasonló tartalmú nyilatkozatot, amelynek a kvótákat továbbadták - magyarázta a magyar cégvezető.

Spengler József szerint felháborító, ami történt, s úgy véli, idő kérdése, de mindenképpen ki kell derülnie annak, ki akart nagy hasznot realizálni az ügyleten. A magyar cég haszna kvótánként eurocentekben mérhető - tette hozzá a cégvezető.

Feljelentést az ügyben a Hungarian Energy Power Kft. nem fontolgat, hiszen lehetősége sincsen, nem ők hibáztak, illetve a londoni partnercég is betartotta a szerződést. A felelősségrevonás azonban - akár a Bluenext belső vizsgálata alapján - a nemzetközi jog alapján nem maradhat el, hiszen a CER kvóta nem egy fantom, hanem egy tőzsdei értékpapír, amellyel most a jelek szerint visszaéltek - magyarázta az ügyvezető. A Bluenext az ügy rendezése érdekében a Point Carbon norvég emissziókereskedelmi hírportál infomációja szerint megbeszéléseket kezdett "valamennyi érintettel". Ki fogja továbbá dolgozni a megoldást annak biztosítására, hogy ne kerülhessenek vissza a kvótakereskedelmi rendszerbe olyan szén-dioxid-kibocsátási kvóták, amelyeket egyszer már eladtak - írta a Point Carbon.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerdán közleményben szögezte le: minden lehetséges óvintézkedést megtett, hogy az általa értékesített kiotói (CER) kvóták ne kerülhessenek vissza az európai piacra, ezt a KVVM szerződésben kötötte ki és vevőjétől is megkövetelte. A tárca kísérőlevéllel is ellátta a kvótákat, hogy a potenciális vevők tisztában legyenek azzal: ezek a kibocsátási egységek az európai unió országaiban már nem számolhatóak el a szennyezés ellentételezésére. Az ügylet jogszerűségéről a minisztérium előzetesen az Európai Bizottság klímaügyi főigazgatóságával is egyeztetett, akik nem emeltek jogi kifogást az ügylet ellen.

A zöldtárca a kvótaszerződést azzal a kitétellel kötötte meg, hogy a vevő tudomásul veszi: a CER kvóták az EU Kibocsátás Kereskedelmi Rendszerében (EU ETS) nem értékesíthetők és nem használhatók fel, az egyszer már elszámolt CER-ek ismételt elszámolása nem engedhető meg a közösségi forgalmi jegyzékek rendszerében. A KVVM meggyőződött arról, hogy a kitételt a tárca közvetlen vevője a következő vevővel kötött szerződésben is érvényesítette. Az tehát, hogy a kibocsátási egységek visszakerülhettek az európai kvótatőzsdére, egy későbbi viszonteladó tisztességtelen magatartása okozhatta.

A kvóták tőzsdei megjelenése önmagában egyébként nem feltételez törvénytelenséget, azok elszámolása tilos a nemzeti forgalmi jegyzékekben. Annak érdekében, hogy ilyen céllal jóhiszemű vevők ne vásárolhassanak a nem elszámolható kvótákból, a CER kvóták azonosító számát a tárca elküldi a párizsi Bluenext tőzsdének, ezek egyébként a KVVM honlapján is megtekinthetők - teszik hozzá a közleményben.

A tárca az ügylet megkötése előtt egyezetett az Európai Bizottság klímaügyi főigazgatóságával, akik azt erősítették meg, hogy a Kiotói Megállapodás szabályai szerint a CER-ek értékesítés lehetséges, az uniós szabályok csak a CER-ek EU ETS rendszerben történő ismételt felhasználását tiltják.

Az IETA elnöke a tárcának címzett levelében javaslatot tesz arra, hogy a már visszavonultatott CER-ek értékesítése során a szerződés mellett a tárca adjon ki egy „due diligence” igazolást, amely vevőről-vevőre továbbadandó. Ezzel a végső felhasználó számára is biztosan tudható, hogy a neki felkínált kiotói egység (CER, ERU) már egyszer visszavonultatásra került és az EU ETS-ben nem felhasználható. Ennek a kérésnek a tárca eleget tesz - áll a tárca közleményében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!