Somody Imre erről kedden beszélt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának ülésén, amelyen beszámolt a közalapítvány eddigi működéséről, az EU-népszavazás előkészítéséről.
A közalapítvány kuratóriumának alelnöke szerint az üzleti szférában elképzelhetetlenül magas a 3,8 millió háztartásba kiküldött tájékoztató-felmérő levélre kapott válaszkártyák eddigi, több mint 10 százalékos aránya.
Mint elhangzott, a válaszadók az általuk jelzett három témakör többségében részletes prospektust vehetnek majd kézhez. A legtöbb válaszadót leginkább az érdekelte, milyen lesz a csatlakozást követően a szociális biztonság Magyarországon, mi változik munkahelyükön és mi várható gyermekük jövőjével kapcsolatban. Az április 12-i referendumon a nagy részvétel, illetve az igenek magas arányának elérése a legfontosabb célunk - közölte Somody Imre.
Egy ideje már működik a közalapítvány 181-es telefonos információs szolgálata, amelyet minden nap 8 és 22 óra között lehet felhívni, éjszaka pedig üzenetrögzítőn is lehet hagyni az EU-csatlakozással kapcsolatos kérdéseket.
Fokozott lakossági érdeklődés az EU iránt
Több mint 450 ezer ember küldte eddig vissza válaszkártyáját az EU-csatlakozás ügyében az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány leveleire, amelyet a kuratórium alelnöke nagy sikernek tart.