Az ITD Hungary közleménye szerint még februárban indított csereprogramot az Európai Bizottság "Erasmus fiatal vállalkozóknak" néven, Magyarországon az ITD koordinálja a programot.
Ennek keretében a fiatal, tanulni vágyó cégek uniós támogatást kapnak ahhoz, hogy egy másik európai vállalatnál eltöltött maximum hat hónap alatt vállalatmenedzselési és üzletfejlesztési tippeket, trükköket és praktikákat tanuljanak meg tapasztaltabb társaiktól. A házigazda cégek mindeközben frissebb, újszerűbb szemléletet sajátíthatnak el a náluk okosodó fiatal vállalkozóktól.
A programra Európában több mint hétszáz vállalkozó jelentkezett, és mintegy száz kiutazás-fogadást készítettek elő, amelyek közül húsz még a nyáron lezajlik. Az első magyar "fecske", Kiss-Tóth Marcell, az informatikai területen dolgozó PrimeLine Kft. ügyvezető igazgatója három hete utazott egy brüsszeli céghez.
Magyarországról a közeljövőben egy-egy haltenyésztő, pályázatíró, élelmiszeripari és informatikai fiatal cég vezetője utazik külföldre, a magyar cégek pedig ősztől fogadhatnak kezdő vállalkozásvezetőket különböző európai országokból.
A programra jelentkező magyarországi cégeknek az ITD Hungary Enterprise Europe Network irodája keres más uniós tagországban már működő, a programra regisztrált mentor céget. Az Európai Bizottság az utazás- és szállásköltséget fedezi; 2009 és 2010 között így összesen 870 külföldi kiutazás valósulhat meg.
A program elsődleges célja az induló és már létező kis- és középvállalatok versenyképességének növelése. A programra Európában több mint hétszáz vállalkozó jelentkezett, és mintegy száz kiutazás-fogadást készítettek elő, amelyek közül húsz még a nyáron lezajlik - olvasható a közleményben.