2p

A magyarországi cégek az egyesült államokbeli infrastrukturális beruházásokkal foglalkozó Bechtel alvállalkozójaként vehetnek részt az iraki újjáépítésben, ehhez az amerikai cég honlapján kell jelentkezni.

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter több magyar, a stabilitásban érdekelt cég vezetőjével folytatott tárgyalását követően elmondta, az újjáépítésben résztvevő legnagyobb fővállalkozó honlapján található jelentkezési lap kitöltésével, regisztrációs díj fejében tudnak jelentkezni a cégek. Hangsúlyozta: azok a vállalkozások indulhatnak jó eséllyel, amelyek iraki referenciával rendelkeznek.

A miniszter hozzátette: előnyben részesülnek az újjáépítés első szakaszában azok a vállalatok, amelyek kikötők, energiaellátás, repülőtér működőképességének helyreállítását szolgáló projektekben való részvételről szóló referenciával rendelkeznek. Mint mondta: előnyt jelent az is, ha a cégek kisösszegű, egymillió dollár körüli projektekre pályáznak.

Csillag István szavai szerint a magyar kormány diplomáciai úton, konzultációkkal segíti a cégeket abban, hogy közvetlenül is tárgyalni tudjanak a fővállalkozóval. Hozzátette: Réthy Imre, a tárca közigazgatási államtitkára jelenleg is e célból tartózkodik az Egyesült Államokban. Csillag István a jövő hét elején maga is kiutazik Washingtonba.

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.-hez (ITDH) eddig mintegy 100 cég jelentkezett, hogy részt venne az iraki újjáépítésben, a Bechtel honlapján eddig 72 országból mintegy 5 ezer cég regisztráltatta magát. Lednitzky Péter, az ITDH vezérigazgatója elmondta: az ITDH-nál az építőipari, petrolkémiai, élelmiszeripari, gyógyszeripari, áramtermelői, infrastrukturális és telekommunikációs cégek jelentkeztek.

Székely Péter, a Transelektro-csoport elnöke közölte: egyelőre még nagyon sok a nyitott kérdés, mint mondta, még nem tudni pontosan, hogy milyen jellegű munkák, fizetési feltételek, biztonsági körülmények várnak az újjáépítésben résztvevő cégekre. Hangsúlyozta: minél hamarabb el kell kezdeni a konkrét tárgyalást a fővállalkozó céggel.

A gazdasági miniszterrel folytatott tárgyaláson a Transelektro elnöke mellett részt vett Dávid Imre, az Agroinvest Rt. elnök-vezérigazgatója, Bereczky Géza, a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Rt. alelnöke, Hegedűs Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke és Lednitzky Péter, az ITDH vezérigazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!