2p

Bár az utóbbi hetekben minden fontosabb gazdasági kérdést megpróbáltak átpolitizálni, szerencsére a problémák jelentős részét szakemberek oldották meg. Kérdéses azonban, hogy egy olyan sarkalatos ügyben, mint az új gáztörvény, vajon sikerül-e szakmai érvek alapján dönteni.

Az új gáztörvény árszabályozása garantálni fogja, hogy a fűtési célú lakossági gázáremelés mértéke a törvény hatályba lépése után nem haladja meg az infláció mértékét - erősítette meg sajtótájékoztatóján Podolák György, az országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista alelnöke.

Podolák György, a szocialista frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője újságíróknak elmondta: azért van szükség az új törvényi szabályozásra, mert az előző kormány nem kért átmeneti mentességet a csatlakozási tárgyalásokon, így jövőre az uniós irányelveknek megfelelően kell biztosítani a piacnyitást. Még nincs döntés arról, hogy mikortól és milyen módon ellentételezik a lakossági gázár emelkedését, de erre a célra a megemelt bányajáradékból befolyó 32-40 milliárd forint többletbevételt fordítanák.

Ennek részleteit, ide értve azt is, hogy minden fogyasztó egyformán részesedjen ebből az árelőnyből, vagy differenciált, fogyasztás szerinti árkiegészítés legyen, azt a fogyasztók képviselőivel lefolytatandó konzultációk alapján alakítják majd ki - mondta a szocialista politikus. Hangsúlyozta, hogy a lakossági kompenzáció rendszere egyszerű, automatikus lesz, minden, a közvetlenül vagy közvetve földgázzal fűtő háztartás számára megfelelő segítséget nyújt majd.

Varga Mihály szerint az új gáztörvényre nem az előző kormány lépései, hanem az uniós csatlakozás miatt van szükség. A Fidesz gazdasági kabinetvezetője, volt pénzügyminiszter az MSZP sajtótájékoztatójára reagáló közleményében úgy fogalmaz: azért nem kértek átmeneti mentességet a csatlakozási tárgyalásokon, mert az energiapiac liberalizációjának uniós követelménye rövid időn belül úgyis a szektor megnyitásához vezet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!