1p

Az uniós polgárok többsége a globalizáció híve - legalábbis erre a következtetésre juthatott a Brüsszeli Bizottság, amely felmérést készíttetett a kérdésről.

A globalizációt mindazonáltal különböző mértékben pártolják Nyugat-Európában: Hollandiában a megkérdezettek 79 százaléka, Írországban 71 százaléka, Görögországban viszont csak 47 százaléka. Nem igazán tetszik a spanyoloknak sem, ahol 51 százalék tartja jobbnak, mint az ellenkezőjét. Az uniós átlag 63 százalékos pártolói részt adott.

A korcsoportok között is van különbség, mert a nyugat-európai 15-24 évesek 69 százaléka a globalizáció mellett van, a 40-54 évesek között az arány épp csak 60 százalék.

Uniós szinten 52 százalék azoknak az aránya, akik szerint a globalizáció szélesedése nem lenne kedvező, sem magának, sem a családjának, míg az ellenvéleményt formálók részaránya a megkérdezettek között 32 százalék volt.

Az emberek a globalizációt ugyanis összekapcsolják a foglalkoztatással és a franciák 71 és a németek 69 százaléka szerint előbbi hatása negatív lehet az utóbbira. Az írek egyharmada látja ugyanígy.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!